A tisztítás olyan feladatkör, melyet egyetlen módon érdemes kiviteleznie: alaposan. Mind otthonában, mind az autójában jó, ha figyelmet szentel arra, hogy megfelelő rendet tartson, amivel együtt jár az is, hogy időközönként alapos takarításnak vesse alá az érintett területeket.
A kárpitok ebben az érában különösen fontos szerepet kapnak, hiszen ezek azok a felületek, melyek leginkább sújtottak a szabad szemmel nem látható kórokozóktól. A poratkák például előszeretettel költöznek be a közvetlen környezetében található szőnyegek mélyebb rétegeibe. Ezek azok a kártevők, melyek megannyi egészségügyi kényelmetlenséget okozhatnak önnek, ráadásul kifejezetten nehezen lakoltathatók ki.
A tisztítás alapossága ebben a helyzetben azt jelenti, hogy dörzsöléssel, súrolással, direkt erre a célra specializált gépek hathatós hozzájárulásával, a szőnyeg rostjainak védelmére fókuszálva eltávolítja az oda nem illő anyagokat. Hihetetlen mennyiségű szennyeződés képes összegyűlni azokban a rétegekben, melyeket egy egyszerű porszívózással nem képes megmozgatni.
Nyilván az ilyen tisztítás több időt, energiát igényel, épp ezért nem lehet hetente foglalkozni vele. Ám azzal már határozottan látványos eredményt érhet el, ha havonta megfelelő intenzitású tisztítással varázsolja higiénikusabbá közvetlen környezetét.
A rendszeresség abban is segítségére lehet, hogy a különböző alkalmak mind kevesebb feladatot szolgáltatnak önnek. Amennyiben a kártékony molekulák szaporodását megakadályozza úgy a negatív, szervezetét veszélyeztető hatásokkal sem kell megküzdenie.